Együttműködik a kórház és az önkormányzat a telkiek egészségéért

Együttműködési megállapodást kötött a Telki Önkormányzat és a Telki Kórház, amelynek keretében a kórház a Telki Egészség Napon ingyenes betegségmegelőző szűréseket végez a telki lakosoknak, és egy defibrillátort is ajándékoz a településnek. Emellett a kórház és az önkormányzat célzott prevenciós programot indít útjára, ennek során a kórház ingyenes egészségügyi előadássorozatot szervez gyerekeknek és szüleiknek olyan témákban, amelyek a leggyakoribb testi és lelki betegségektől a krónikus betegségeken át a kullancscsípés következményéig terjednek.

Deltai Károly, Telki polgármestere elmondta, hogy az együttműködés az önkormányzat kezdeményezésére jött létre, és szerves részét képezi annak az átfogó egészségfejlesztési koncepciónak, amit a település egészségügyi helyzetének felmérését követően dolgozott ki az önkormányzat. A prevenciós szűrésektől és a minőségi egészségneveléstől azt várják, hogy az egészséges életmód és a betegségek időben történő felismerése révén a lakosság hosszú távon kevesebb időt tölt majd az egészségügyi ellátórendszerben, így aktívabbá válik.

Az akció nem az első együttműködés a kórház és a település között: a telki lakosok eddig is tíz százalék kedvezménnyel vehették igénybe a kórház szolgáltatásait. „Az utóbbi években a Telki Kórházban nem volt érdemi áremelés. Az állami ellátó rendszerhez való hozzáférés folyamatosan romlott, a Telki Kórház és az állami kórházak szolgáltatásai közötti különbség mind kontrasztosabbá vált, így egyre több embernek éri meg a magánkórházat választani” – mondta el Kricskovits Ágota, a Telki kórház orvosigazgatója. Az igazgató szerint az önkormányzat javaslata nyitott kapukat döngetett, hiszen a kórház célja is az, hogy minden telki lakos megismerje a kórház gyors, minőségi és emberközeli szolgáltatásait.

A program keretében a kórház tételes árlistát ad a programban részt vevőknek. „Meggyőződésünk, hogy ennek alapján sokan felismerik majd, hogy az állami ellátásban kódolt várakozást, valamint a munkából való kiesés idejét is figyelembe véve a kórház árai versenyképesek a kvázi ingyenes állami ellátással, a várólistákat illetően pedig ég és föld a különbség” – mondta el Kricskovits Ágota.

Az együttműködés részletei

Az együttműködés első lépéseként az évente megrendezett Telki Egészség Napon a Telki Kórház defibrillátort ajándékoz a településnek, valamint ingyenes pajzsmirigy- és érszűkületszűréssel is rendelkezésre áll.

Az év további részében a Telki Kórház szervezett formában ingyenes felnőtt- és gyermekfogászati szűréseket biztosít, ezenfelül a település pedagógusainak egészségügyi felkészítését is vállalja.

A kórház tájékoztató előadásokat tart gyerekeknek és szüleiknek az ifjúsági prevenciós program keretében az alábbi témakörökben:
•    allergiás megbetegedések
•    ételallergiák
•    gyermekkori cukorbetegség
•    egészséges életmód és táplálkozás
•    élősködők és gombás fertőzések
•    a HPV-fertőzés gyakorisága, megelőzési lehetőségek
•    kötelező és ajánlott védőoltások
•    szájhigiénia kisgyermekkorban
•    alvásproblémák
•    fejfájós kisgyermek
•    beszédértés és nyelvtanulás
•    tanulási problémák és figyelemzavar
•    dadogás és egyéb beszédhibák
•    testvérféltékenység
•    a család és a munkahely egyensúlyának megteremtése
•    családi szerepek eltolódása
•    szenvedélybetegségek jellemzői
•    munkahelyi stresszproblémák
•    testsúlykontroll és életmódprogramok